Rágyújtottam

Igen megtettem. Megtettem, mert hiányzott a kávém mellé. Megtettem, mert sütött a nap és közben tükröződött a sugara a havon. Megtettem, mert tudtam, hogy így lesz teljes a kép.

   Folyamatosan ellentétes képzetek járnak erről a fejemben. Mindenhol azt harsogják, „élj a mának”. Én is ebben és a mértéktelen szabadságban, pontosabban a szabad döntéshozatalban hiszek.

   Azonban 2 hónappal ezelőtt elhatároztam, hogy abbahagyom a cigarettázást. Döntésemet erősen befolyásolta az egyre emelkedő ár és a kormány által kezdeményezett megszorítások.

   10 éve gyújtottam rá először. Akkor is, azt éreztem, amit most. Titokban csináltam és nem a saját, hanem más cigarettáját fogyasztottam. A különbség annyi, hogy akkoriban mások, most pedig saját magam elől titkolom. Emellett, nagyanyám „barna” Sophianae-ját felváltották a barátaim által vásárolt igényesebb márkák.

   Az utóbbi 7 évben rendületlenül vétkeztem a testem ellen. A szellemiségemhez azonban, teljesen hozzánőtt a cigaretta. Jellegzetes kép volt, amikor társasági beszélgetésekkor csapkodtam a cigarettás dobozt az asztalon, hogy a vitában igazamat ezzel is mutassam. Miközben rágyújtottam cikáztak a gondolatok a fejemben, mintha a füst egyben az elszálló tüneményt is jelentette volna. Ezért nem szerettem soha séta közben dohányozni.

   Sok volt ez a 7 év. Egyre többször éreztem, hogy nem a saját igényem, hanem a megszokás miatt gyújtok rá. Már meghatározott helyeim voltak, buszmegálló, iskola bejárata, kávézó, kocsma. Ezeken a helyeken, már automatikusan nyílt a doboz és gyúlt a láng.

   Amikor azt éreztem, hogy nem élvezem úgy, mint régen szünetet tartottam. Volt, hogy 1 hétig és volt, hogy 1 hónapig.

   Leszokni eddig egyszer próbáltam. Sikerült is, 9 hónapra. Aztán egy fesztivál közepén kaptam a hírt, hogy nem sikerült a nyelvvizsgám. Ez egy továbbtanulás előtt álló fiatalnak elég rossz hír volt. A vigasztalást pedig az alkohol és a dohányzás jelentette, akkor.

   Úgy érzem sok élményt és barátot köszönhetek ennek a „rossz szokásnak”, amit soha nem felejtem el. De ideje elválnunk egymástól. Nem merem leírni, hogy végleg vége, de hosszú időre az biztos.

   Pedig, most a legjobb. Tényleg olyan, mint 10 éve, mikor a mama cigijét szívtam titokban péntekenként a parkban.

   De mivel tisztában vagyok vele, hogy milyen kapuk nyílnak meg előttem, ha ezt kibírom, ezért megteszem. Igen, ki kell bírni. Ez olyan. Saját magadat kell megerőszakolnod. Ha pedig megtetted, látni fogod, hogy mindenre képes vagy. Emellett realizálódik, hogy nem cserepes a szád, hogy tiszta a leheleted és, hogy nem sárgák az ujjaid sem a bulit követő napon.