A futball és a politika azon témák közé tartozik, melyekhez minden ember ért és érintett benne. Tapasztalatból írom, ha ez a két dolog felmerül hazánkban egy társasági beszélgetésben (kocsmában pulton könyöklés közben, az összes világi és egyházi téma kimerítése után), általában negatív töltetet kapnak. Ennek oka ugye, hogy „Magyarország a 10 millió miniszterelnök és szövetségi kapitány országa”.
Több hasonlóságot is meg tudunk említeni a labdarúgás és a politika kapcsán. Például 2010-ben folyt a futball világ egyik legfontosabb eseménye, a labdarúgó világbajnokság (mindig a Belga együttes jut eszembe, ahogy a rádióból üvölt a „focivébé”). Magyarországon ugyanebben az évben választások történtek, ami az emberek életének szintén egy meghatározó tényezője.
Az eredmények terén sajnos a két említett terület megegyezik abban, hogy csapatunk a mezőny végén helyezkedik el. Sajnos nemcsak a világon, hanem Európában is. Labdarúgó válogatottunk a 63. helyen áll, kormányunkat pedig az egy főre jutó GDP alapján összeállított rangsor minősíti, ebben 40. vagyunk.
Az emberi oldalt tekintve ugyanúgy, ahogy a kormánypártban, úgy a magyar labdarúgó válogatottban is személyi változtatásokra került sor. Írásomban megpróbálom összefoglalni az emberi oldalon lévő hasonlóságokat és ezek alapján meghatározni, hogy a kormány tagjai kinek a helyét tölthetnék be válogatottunkban és fordítva.
A legfontosabb feladat eleget tenni a futball legfontosabb szabályának: „Végy egy jó kapust”. Tehát összeállításomat Király Gáborral, nagy öregünkkel kell, hogy kezdjem. Politikai megfelelője véleményem szerint, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium vezetője Réthelyi Miklós. Mindketten munkájukra igényes és nemzetközileg is elismert szakemberek.
Hátulról előre haladva következik a két belső védő, Juhász Roland és Lipták Zoltán. Az ő kormánypárti helyetteseik lehetnének, a honvédelmi miniszter, Dr. Hende Csaba és a belügyminiszter, Pintér Sándor.
Szélesi Zoltán, a válogatott baloldali védőjének cseréje, a sokak által bírált Navracsics Tibor lenne, aki a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője. A jobboldali védő, Vanczák Vilmos helyén második szándékból bevethető lenne Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. Hiszen jobb szélen felfutásaival jelentős előnyhöz juthatna országunk.
Martonyi János külügyminiszter helyettesítésére, két nemzetközi karriert befutó válogatott játékos került számításba a névsorban. Az egyik a csapatkapitány Gera Zoltán, a másik pedig Dzsudzsák Balázs. Utóbbira esett végül a választásom, mivel kiemelkedve a hazai bajnokságból ma már egy elit ligában öregbíti hazánk hírnevét. Remélem hasonló sikerrel teszi ezt majd jelenlegi külügyminiszterünk is a jövőben.
A Spanyolországban pallérozódó Vadócz Krisztiánnak és képzeletbeli párjának közös pontja a fejlődésben való hit, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vezetője, Fellegi Tamás is ezt vallja. A középpályások közül a kisebb ismertséget és szerénységet képviseli Elek Ákos, ő pedig ezekben képez közös pontot a vidékfejlesztési miniszterrel, Fazekas Sándorral. Mindkettejükre jelentős feladatok várnak, az előző fiatal játékosnak az idősebbek között kell bizonyítania, utóbbinak pedig segítenie kell a falvak kitörését. A középpályások közül Huszti Szabolcsot, a válogatott cserekapitányát, ki más helyettesíthetné, mint a miniszterelnök helyettese, Semjén Zsolt.
Szükségképpen nekem is meg kell jelölnöm az érdekes nyilatkozatairól híres Kövér Lászlót, aki házelnökként kíván rendet tenni a Parlamentben. Szintén a nyilatkozatairól híres a válogatott csatára is, Rudolf Gergely. A játékosok közül már csak Gera Zoltán, a csapat kapitánya maradt, a politikusok közül pedig a miniszterelnök, Orbán Viktor. Mindkettejükben közös, hogy búcsúzás után kerültek vissza eredeti helyükre. Reméljük élni fognak az újra birtokba vett bizalommal és hűek lesznek ígéreteikhez.
Hatalmas különbség a politika és a futball között, hogy a politikában nem az edző választja ki csapatát, hanem a csapat választja meg vezetőjét, jelen esetben Schmitt Pált. A válogatott padján helyet foglaló megfelelője pedig, Egervári Sándor. Míg Egervári Sándor nem rendelkezik jelentősebb nemzetközi tapasztalattal, addig Schmitt Pál jelentős szerepet töltött be a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban (nem pozitív előjelű eredménnyel).
Az összeállítást tekintve mindkét együttes munkabírását és teljesítőképességét tekintve nagyok a kérdőjelek és a kilátástalanság. Csak reménykedni tudok, hogy minden fent felsorolt és esetlegesen helyükre lépő, a válogatott meznek és a nemzeti lobogónak hűen, legfőbb feladatának az ország előrelépését tekinti majd.




