„A vita érvek és ellenérvek ütköztetése, célja a vitapartnerétől eltérő vélemény igazolása, a partner meggyőzése, befolyásolhatja az érzelem és az érdek.”
Szerintem a vita verbális ping pong, csak nem 7:0-ás eredménynél van leléptetés. Hanem, mint a boxban lehet, technikai K. O., K. O. és pontozásos győzelem.
Elsősorban az a jó benne, hogy gyakran még másik ember sem kell hozzá, elég, ha két különböző énünk érveit állítjuk szembe egymással. Gondoljunk csak bele, életünk során folyamatosan vitatkozunk magunkkal, miközben döntéseket hozunk bizonyos témákban. Aki döntéseket hoz, az mérlegel is. Mérlegelés közben érveket és ellenérveket állítunk fel, tehát vitatkozunk.
Másrészt nagyban segíti az emberek szellemi fejlődését. Miközben zajlik, végig koncentrálni kell, mert ha valaki nem figyel, bekaphat egy olyan horgot, amivel könnyen a padlóra kerülhet és megvan a K. O.
Harmadrészt ahhoz, hogy vitázni tudjon valaki egy adott témában ismerősnek, érdekeltnek kell lennie. Ez azt feltételezi, hogy a résztvevő rendelkezik valamilyen lexikális, vagy gyakorlati tudással, a témával kapcsolatban. Ha ez nincs meg, csúfosan el lehet bukni. Boxos példánál maradva, mint a boxoló, aki a bevonuló zenéje alatt elesik és megfejeli az egyik nézőt. A következő pillanatban pedig a kórházban ébred agyrázkódás diagnosztizálása után.
A vitának van negatív oldala is, mert vannak olyan emberek, akikkel szerepük viselése közben nem érdemes bármilyen helyzetben leállni. Ilyenek szerintem a politikusok, rendőrök, tanárok és bármilyen ellenőrök. Velük szemben a végkimenetel általában negatív kicsengésű. Ennek nem feltétlenül az érvek gyengesége az oka, inkább a pénz jelenléte. Például, ha egy ellenőrnek 60%-os jutalékot adnak a kiszabott büntetések után, hiába állítjuk, hogy 10 km-re lakunk, szerinte az már 11 km-re van és, akkor 15 km-es bérlet kell az utazásnál. A pénz jelenléte miatt hiába mondjuk neki, hogy igazolja az állítását, az igazolványunk már nála van, és már tölti is ki a csekket.
Ahogy írtam, nem érdemes ellenük kiállni, de nem lehetetlen és nem tilos. Hiszen nincs is annál verbálisan kielégítőbb, mint, amikor a tanár kér elnézést a diáktól, miután az rámutatott hibájára. Hiszen ezzel feladja státuszát a gyengébb javára. Ez dicsérendő magatartás.
Egy másik negatívum, hogy ugye a dolog alapvetően arra menne ki, hogy meggyőzzük a másikat a saját, kinyilvánított véleményünk igazáról és ezt, ő elismerje, esetlegesen változtasson viselkedésén és véleményén. Ezt azonban a magyar embertől nem várhatjuk el. Mivel egyszerűen annyira belénk nevelték az önbecsülést, hogy lehetetlennek érezzük a másik előtti meghunyászkodást. Pedig semmivel sem számítanánk tőle kevesebbnek, sőt.
Ennek a dolognak a hiánya miatt érdemtelenné válik az egész. Anélkül, hogy valaki nem ad igazat a másiknak olyan, mintha szerelmesek lennénk, de szerelmünknek nem lenne tárgya. Nem tudunk szimplán a szerelembe szerelmesnek lenni.
A vitatkozás témájában véleményem szerint semlegesnek tekinthető a helyszín és a témaválasztás. A leggyakoribb helyszínek, Parlament, kocsma, iskola stb. De felhívnám a figyelmet, hogy ha a vita az utcán folytatódik már nem nevezhető vitának. Az verekedés és viszonylag könnyebb műfaj, mivel a fizika törvényei érvényesülnek benne.
Témaválasztáshoz egy jó tanács, kerüljük a politikát és a futballt, mert, ahogy mondják, Magyarország a 10 millió miniszterelnök és szövetségi kapitány országa. Valószínűleg a nagy szakértelem miatt állunk mindkettő terén annyira előkelő helyen a világban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése